Az előző jegyesfotós bejegyzés nyomán itt érkeznek most a fotók az elmúlt nyár egyik legizgalmasabb esküvői fotózásáról, ahol Győr környékét bejárva több helyszínen és készítettünk képeket az esküvői kreatív fotózás keretében. Bár Klárival és Gergővel sokat egyeztettünk a fotózás időtartamáról és időpontjáról, sajnos ahogy lenni szokott, a déli erős napot most sem tudtuk elkerülni, és július elején az időjárás is alaposan …
Nyári élmények újratöltve
A hosszú idő alatt, ami az előző bejegyzés óta eltelt az időjárás is hidegre fordult, és most, hogy egy szusszanásnyi időm van a munka-egyetem-aktív élet körforgásban, végre a blogra is jut belőle. Hetek, de inkább hónapok óta bennem van az alkotási vágy, amit még fotózással, vagy épp igényesebb prezentációkkal (egyetemre) sem lehet kiélni: ezt csak a blog frissítésével. Az utóbbi …
Nyári pillanatok – motorozás, gyalogtúrázás
Az utóbbi időben addig-addig sikerült feszegetni és keresni a teljesítőképességem határait, mígnem végül megtaláltam. Az eredmény: egy kissé kemény időszak -aminek még korán sincs vége-, és bizony némi áldozat. Ilyen “áldozat” lett kicsit a Mélyen Tisztelt Publikum; azaz annak átmeneti mellőzése. Ezt szeretném most ezen képcsokorral megtörni, egy pihenésre, és hajtás nélkülire betervezett hétvége közepén. A most következő képválogatás a …
Nyári pillanatok – Autós nyaralások
Adós vagyok saját magamnak is egy kis visszatekintéssel a 2013-as évre; és mint minden év, így ez is nyáron volt mindennemű (privát és megbízásos) fotózás terén a legaktívabb. Miért is ne épp a hideg télből tekintsünk erre vissza?! Utóbbi időben a privát fotóim egyre kisebb arányban kerülnek szélesebb körben is “publikum” elé, ami nem feltétlenül rossz tendencia; ellenben van a …