Az utóbbi időben addig-addig sikerült feszegetni és keresni a teljesítőképességem határait, mígnem végül megtaláltam. Az eredmény: egy kissé kemény időszak -aminek még korán sincs vége-, és bizony némi áldozat. Ilyen “áldozat” lett kicsit a Mélyen Tisztelt Publikum; azaz annak átmeneti mellőzése. Ezt szeretném most ezen képcsokorral megtörni, egy pihenésre, és hajtás nélkülire betervezett hétvége közepén. A most következő képválogatás a …
A Bakony szíve: Cuha völgye
Pár héttel ezelőtt, március elején, amikor már (avagy a múlthétvége fényében: MÉG) jó idő volt, kaptunk egy kirándulótippet: Cuha völgye. A tippet adó hozzátette, hogy ez a tanösvény egy apró patak mellett húzódik, és ha tehetjük, vigyünk gumicsizmát. Ezt mi mérsékelten vettük komolyan, és inkább csak túracipővel vágtunk neki a túrának, ráadásul kissé késve: Délben érkeztünk Vinyére (Bakonyszentlászló – Vinye). …
Szlovéniai természet
Az idei nyár egyik fénypontja az a szlovéniai motoros túra volt, amit kedvesemmel kettesben csináltunk. Gyönyörű hegyek, lenyűgöző táj, fenséges kanyarok, tenger kellemes tó, és teljes szabadság. Nem terveztünk előre semmit, mindig csak este találtuk ki a másnapi programot, ami egy olyan országban, amit még nem ismerünk igazán ideális; a kiváló szabadságérzet mellett. Az eszméletlen mennyiségű szép emlékeknek csak egy …