Az előző posztban említett sétához kapcsolódik a következő fotó is, ami a Fővám téri Vásárcsarnok míves korlátjairól készült. Egyelőre még a már kiválogatott fotókból gazdálkodok, pedig nem túlzás, hogy fotók százai sorakoznak itt utómunkára, és válogatásra várva.
Igazából ha nem csinálnék belőle ekkora ügyet, már rég fent lenne az összes, de én minden akadozás, és vacakolás ellenére úgy vélem, hogy ez is a fotózás egy fontos része: a hagyományos laborokban is elvégezhető, sőt általában el is végzett utómunka (vágás, világosítás, kontraszt állítás, forgatás, stb..). Gyakran előfordul, hogy egy fotó már ezek nélkül is készen van, de az esélyt minden képnek meg kell adni, hogy az utómunkát megkaphassa.
No, kérem ezért áll most kissé a feltöltés és a frissítés, mivel erre most még a laptopom se alkalmas igazán... Ennyi duma után viszont jöjjön a már beígért kovácsoltvas korlát összkép:
A blog egy kis időre sajnos leállt, mivel az új életem beköszöntével képtelen voltam utolérni magam annyira, hogy képeket utómunkázni, válogatni, feltölteni, és még kirakni is győzzem ide. Ugyan pálfordulás most sem történt, de talán rövidesen kicsit egyenesbe jövök annyira, hogy legyenek újra rendszeres képfeltöltések, legalább az elmúlt hónapok terméseiből.
Kezdésnek itt egy egészen friss, hétvégi fotó, egy kellemes, szerelmes, boldog sétáról a Duna-parton:
Igaz, hogy derítőlapokkal lehetett volna jobbá tenni a fotót, de most ez csak egy séta volt kettecskén, derítőlapot tartó ember nélkül; de mivel itt a tavasz, jó lenne már derítőlapos portrékkal kísérletezni.. Ki lenne benne? :)
Iszonyatos elmaradásban vagyok, ami az utómunkázandó, és ide kiválogatandó képek tömkelegét illeti. Meló, vizsgák, és életem februártól kezdődő teljes felborulása miatt alapos lemaradásban vagyok, ám úgy döntöttem, hogy az időrendiséget megtörve mégiscsak publikálom azt, ami már elkészült.
A karácsonyi hazalátogatásba belefért egy kellemes séta is Egerben, ami a ködös időben is teljes díszkivilágításban pompázott. Bár a séta során a többiek mindig kicsit siettettek, azért csak sikerült (90%-ában kézből) készíteni pár jobb fotót is a különleges látványról. Íme:

(Ide a végére csak zárójelesen jegyzem meg, hogy decemberben készített képek vannak még dögivel az "utómunkára váró" mappában, vagy épp a válogatni valók közt. Olyanok, mint Inci 2. születésnapi fotói, hagyományos Trófeázás képei, karácsonyi fotók, csapatban tanulós képek, és még sorolhatnám...)
Hát, ez is eljött, a nagy változásokkal, fordulatokkal, és boldog élményekkel teli 2011. vége, és a még nagyobb várakozásokkal, nagy döntések árnyékával derengő 2012. kezdete.
Rövidesen, ha letudtam a hátralévő vizsgáimat, akkor írok majd egy nagy "évzáró" posztot a blogomon, nameg ha jutok egy kis szabadidőhöz, akkor a vizsgaidőszak eleje óta készített lassan talán közel 800 fotót is utómunkázom, válogatom és feltöltöm ide, viszont addig is egy kicsit a szokásostól eltérő, tanulós szilveszteri fotó:
Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!
Ha már a karácsonyi jókívánságoknál tartok, akkor még mielőtt a szilveszteriek kapcsán kezdenék fotózni, egy pár közelmúltban fotózott virágos képpel szeretnék boldog névnapot kívánni az Ádámoknak, Éváknak, Déneseknek, Zsomboroknak, Hunoroknak, Dávidoknak, stbstb.. :)
(Ha letudtam a vizsgáimat, akkor pedig képáradat következik, ugyanis csak most, karácsonykor több száz fotó készült, az ezt megelőző ünnepélyes alkalmak során készítettekről nem is beszélve! :) )
Nos, lezárult az első saját nyereményjátékom, végül mintegy 5 nyertessel összesen. Adódott ez abból, hogy szavazat csupán csak 4 érkezett, az 5 nyereményre, így minden szavazat beküldő NYERT! :) (Nem mondhatjátok, hogy nem szóltam időben! :) ) Ezen kívül kisorsoltam a 10 Facebookon megosztó közül is a +1 nyertest.
A nyertesek a következők:
1. Boczor Eszter
2. Varga Vivien
3. Takács József
4. Fehér Bálint
+1. Kádas Zsolt
Nekik ezúton is gratulálok, nézzetek kezdésnek emailt, aztán várjátok a postást! :)
Továbbá mivel fent maradt egy nyereményem, úgy döntöttem, hogy meghosszabbítom a játékot arra az egy darab előhívásra vonatkozóan! :) A feltételek azonosak, három módosítással:
1. Az új határidő: 2012. január 8.
2. Ezúttal már elég csupán 5 darab kedvenc kép linkjét elküldeni!
3. Aki megosztja a blog Facebook oldalán található nyereményjátékos bejegyzést, az is nevezi magát a sorsolásra, valamint ha még szavazatát is elküldi, akkor duplán fog szerepelni a sorsolási listában, azaz: DUPLA ESÉLYEK a nyerésre! :)
Összefoglalva:
1. Oszd meg a facebookon a nyereményjáték hírét! (úgy, hogy tudjak is róla! :) )
2. Válaszd ki az 5 kedvenc, 2011-es fotót a blogomról, és küldd el nekem 2012.01.08, 23:59-ig a foto[kukac]grafur.hu -ra, egy "az én kedvenceim" tárgyú levélben,
3. a levélben írdd meg, hogy melyik fotót kéred A4-es nagyításban, valamint a postacímedet, ahová elküldhetem.
4. Sorsoláson megnyered, megkapod, örülsz neki! :)
A könnyebb követhetőség kedvéért az alábbi "Elolvasom" gombra klikkelve látható az eredeti, de frissített nyereményjáték kiírás.
Idén is megdöbbentő gyorsasággal közeledik a karácsony. Épp csak békésen, vizsga után ülök az asztalnál, vacsorázok, és akkor veszem észre, hogy 4-ből 3 gyertya bizony már ég... Most vasárnap pedig már a negyediket gyújtjuk? Juj!
... Remélem jó ideig ez lesz az utolsó karácsony, amikor egyetemi félév végi hajtás és elhavazódás miatt csöppenek egyszer csak a karácsonyi készülődés közepébe. :) (Közben pedig halmozódnak az utómunkázni- és megmutatnivaló fotók: csak decemberből mintegy 320 darab eddig! :S)
Ja, és persze most vasárnap -azon kívül, hogy a negyedik gyertyát is meggyújtjuk-, még a HAT nyertesét is kisorsolom a lentebb látható nyereményjátékomnak! :)
Eddigi kevés beérkezett válaszok alapján mindenki jó esélyekkel indul! :) Hajrá!
Vissza-vissza térsz a blogomra, és van pár kedvenc fotód, amit szívesen látsz? Esetleg szívesen látnál pár képet élőben is, fényes fotópapírra előhívva? Itt a lehetőség!
Segíts kiválogatni a 2011-es évben készült legjobb fotóimat, és jutalmul ajándékba adok egy előhívott, nagy méretű képet! (1 darab 20x30-as -A4-es-, vagy 10 darab 9x13-as, normál méretű fotót)
Nincs más dolgod, csak annyi, hogy vagy a blogom 2011-es bejegyzései alapján, vagy pedig a picasán található összes képemből kigyűjtöd* a Neked legjobban tetsző TÍZ, 2011-ben készült darabot! Ezeket sorrendbe szedve elküldöd nekem a "foto [kukac] grafur.hu" címre, "az én kedvenceim" tárgyú emailben, és beleírod Nevedet, valamint POSTAI címedet, irányítószámmal (hogy tudjam hova küldeni a nyeremény képet! :) ). Ezen kívül még írd oda, hogy 1 darab A4-es, vagy 10 darab 9x13-as fotót szeretnél, és hogy pontosan melyeket!
Ez után visszaigazoló levélben megírom sorszámodat, amellyel részt veszel a december 18-ai sorsoláson. December 18-án ÖT nyertest fogok kisorsolni, akiknek a kért fotóit, vagy A4-es esetén fotóját előhívatom, és amint elkészültek, postára is adom**!
A nyerteseket emailben értesítem, valamint nevük felkerül ide, a blogra is!
Tehát mégegyszer összefoglalva a lényeg:
10 kedvenc képed -rangsorolt- linkjét küldd el nekem a foto [kukac] grafur.hu emailcímemre "az én kedvenceim" tárggyal,
Írd bele a levélbe a nevedet és postai címedet, valamint hogy 1 darab A4-es, vagy 10 darab 9x13-as fotót szeretnél, és azt is, hogy melyek legyenek ezek a képek!
Várj türelemmel december 18-áig, amikor is a random.org oldal segítségével kisorsolom az ÖT nyertest.
Update:
Azok között is kisorsolok 1 darab A4-es fotót, akik a Facebookon megosztják ezt a bejegyzést (https://www.facebook.com/foto.grafur - nyereményjáték kiírás alatt "megosztás")! Mindenki, aki megosztja egy sorszámot kap, ami egy 6. sorsoláson vesz majd részt részt!****
Így a játéknak összesen 5+1 nyertese lesz!
*= A kigyűjtést úgy tudod megtenni, hogy jobb egérgombbal ráklikkelsz a Neked tetsző képre, majd a "kép címének másolása", és ez után egy emailbe, vagy jegyzettömbe (kellékek->jegyzettömb), bemásolod a címet (CTRL+V). Próbáld meg valamennyire rangsorolni is a képeket, elsőként a Neked legjobban tetszőt bemásolva.
**= Postázás csak belföldön, Magyarországon, bélelt borítékban, elsőbbségi, sima levélként feladva!
***= A játék során a változás jogát fenntartom, továbbá komolytalan, vagy direkt félrevezető szavazókat kizárom!
****= Ahhoz, hogy nyomon tudjam követni megosztásodat, kérlek a fotóblog facebook oldalán lévő bejegyzést oszd meg!












