“A négy karika, ahogy ÉN látom” – egy pályázat képei

GrafUr Csendélet, Hobbi, Utazás & szórakozás, Tárgyfotó Leave a Comment

A hónap elején zárult a “Négy karika, ahogy én látom” című belsős fotópályázat a munkahelyemen, amire természetesen jómagam is neveztem. Összesen 3 képet lehetett benevezni, de mivel annál jóval többet készítettem, és tartottam arra érdemesnek, végül egy igen nehéz döntés után választottam ki a három nevezésre valót. Ebből is kifolyólag pedig sok olyan kép is van most a tarsolyban, amik …

Nyertesek + Ráadás!

GrafUr Technika & Iromány Leave a Comment

Nos, lezárult az első saját nyereményjátékom, végül mintegy 5 nyertessel összesen. Adódott ez abból, hogy szavazat csupán csak 4 érkezett, az 5 nyereményre, így minden szavazat beküldő NYERT! 🙂 (Nem mondhatjátok, hogy nem szóltam időben! 🙂 ) Ezen kívül kisorsoltam a 10 Facebookon megosztó közül is a +1 nyertest. Beszavazott fotók A nyertesek a következők:1. Boczor Eszter2. Varga Vivien3. Takács …

Facebook lájkolós

GrafUr Technika & Iromány Leave a Comment

Én olyan versenyben/pályázaton, ahol a közösségi oldalakon szerzett lájkok/szavazatok döntik el, hogy ki lesz a nyertes, elvből nem szoktam részt venni. Ha megnézi valaki ezen pályázatok nyertes fotóit, általában nem a legjobbak a nevezettek közül, hanem sokszor inkább kommersz/néha rossz fotók, amik tulajdonosai éjt nappallá téve gyűjtötték a szavazatokat. Írkálnak az ismerőseiknek, esetleg regisztrálgatnak újabb felhasználókat, vagy netán vadidegeneket fárasztanak …