Hosszú szünet után jelentkezek most újra, egy már mondhatni régi fotóválogatással egy kiváló hangulatú, szigorúan TFCD fotózás -ról. Eddig az utómunkára nem tudtam megfelelően sort keríteni, pedig csakúgy peregtek a hónapok azóta, hogy Sissivel (Gombás Szilvia) egy igazi jó hobbifotózást tartottunk. Ez volt neki az első ilyen alkalom, nekem pedig kiváló lehetőségnek bizonyult a lassanként változó/bővülő házistúdió-felszerelés legújabb elemeinek kipróbálására. …
Glamour stúdió fotózás Fekete-Fehérben
Egy régóta dédelgetett álom vált valóra a Mikrosat fotóboltnak köszönhetően, akik gondoltak egy nagyot, és egy nagy kupac, gyártótól szerzett, ilyen-olyan hibákkal visszaküldött, felhalmozódott vakukat a szakszervízükkel fejújították, rendbetették, és használt/újként forgalomba hozták. Így nyílt lehetőség végre lecsapni pár igazán jó vakura, túllépve a szintén kiváló, de már idejét múlt VillanjKörtéken. Röviden: A hasznaltvaku.com oldalon keresztül végre vettem két 300 …
Elfeledett TFCD képek
Ahogy már a nyári képek előtt is írtam, itt a blogon kicsit háttérbe kerültek a hobbiból, szórakozásból lőtt fotók, és némileg többségbe a megbízásosak. Van viszont egy kategória, ami éppen ebből kifolyólag szinte alig frissül: a glamour, vagy még egy értelmezésben a beauty képek. Általában a nem-TFCD (tehát nem szórakozásból) készített, ilyen jellegű fotók igénylői nem támogatják a publikálást, így …
Portré és Glamour határán
A márciusi rossz időre való tekintettel ismét házon belül fotóztunk, méghozzá ismét egy kis otthoni stúdiózás keretében. Ezúttal a képek stílusa sokkal inkább a glamour műfajt idézi, mintsem a hagyományos portrékat, legalábbis ami a megvilágítást, a beállítást, és talán a hátteret illeti. Egy új szerzeményemnek, egy Yongnuou 568ex-nek, és egy új vakuállvány gömbfejnek köszönhetően végre sikerült egy a villanjkörténél szabályozhatóbb, …
- Page 1 of 2
- 1
- 2