A Bakony szíve: Cuha völgye

GrafUr Hobbi, Utazás & szórakozás, Portré, Riport 2 Comments

Pár héttel ezelőtt, március elején, amikor már (avagy a múlthétvége fényében: MÉG) jó idő volt, kaptunk egy kirándulótippet: Cuha völgye.

A tippet adó hozzátette, hogy ez a tanösvény egy apró patak mellett húzódik, és ha tehetjük, vigyünk gumicsizmát. Ezt mi mérsékelten vettük komolyan, és inkább csak túracipővel vágtunk neki a túrának, ráadásul kissé késve: Délben érkeztünk Vinyére (Bakonyszentlászló – Vinye).

Itt, már a vasútállomástól egy igen érdekes, lepusztult telep mellett elhaladva kezdődik a jól kitáblázott Cuha völgye. Forrás, barlang, és az első gázló. Ekkor még nem is tudtuk mi vár ránk. Kissé hideg volt ugyan, de sétálva nem fáztunk, a következő gázlóhoz érve pedig a szembejövőktől ajándék túrabotot is kaptunk mondván, hogy még jól fog jönni a következő 8-10 gázlóhoz… 8-10?!?!?! Na, hát ezért kell ide a gumicsizma! 🙂

Túrabotokkal felvértezve jeges, csúszós köveken szökdelve jutottunk át minden alkalommal a túlpartra, néhol balettos, néhol akrobatikus mutatványokkal egybekötve, de volt, hogy terminátor módjára átgázolva. Rengeteget fotóztunk a kirándulás során, ahonnan végül vissza már szakadó hóesésben (a gépet csak néha elővéve) igyekeztünk vissza a vasúti síneken – egyes járatok csak hétvégén közlekednek, amit mi jól benéztünk…

Na, de ennyi duma után a fotók, kicsit bőre engedve:
 

Comments 2

  1. Post
    Author
  2. Post
    Author

Szólj hozzá! Írj egy kommentet!