Similar Posts
Boldog Névnapot!
ByGrafUrHa már a karácsonyi jókívánságoknál tartok, akkor még mielőtt a szilveszteriek kapcsán kezdenék fotózni, egy pár közelmúltban fotózott virágos képpel szeretnék boldog névnapot kívánni az Ádámoknak, Éváknak, Déneseknek, Zsomboroknak, Hunoroknak, Dávidoknak, stbstb.. 🙂(Ha letudtam a vizsgáimat, akkor pedig képáradat következik, ugyanis csak most, karácsonykor több száz fotó készült, az ezt megelőző ünnepélyes alkalmak során készítettekről…
Tátrai képek: Második nap, Nagy Morgás hágó
ByGrafUr(Húzd az egeret a képek fölé egy kis pluszinformációért! 🙂 )
(Ige)idők – Múlt
ByGrafUrVégül ma elkészítettem azt a fotósorozatot, amely a fejemben motoszkált ezidáig. A sorozat első párosa következik most, ahogy a következő 2 napban a többi részlet. Sajnos nem sikerült teljes mértékben úgy, ahogy szerettem volna, hiába a sok kísérlet. Viszont így is sikerült kifejezni azt, amit szerettem volna. Múlt Én szerettelek, Te szerettél, Mi szerettünk, Ti…
Őszi hangulat
ByGrafUrElőző sétánkon ugyan jócskán az ősz különlegességét szolgáló „őszi fények” játéka után értünk fel a Széchenyi hegyre, azért mégis sikerült pár, az évszak hangulatát tükröző fotót készíteni. Szintén egy fotós feladat révén ott motoszkált végig bennem két fogalom: „szürreális” és „absztrakt”. Bár alkalom ritkán nyílt rájuk, de azért készült pár ilyen jellegű őszi kép is,…
Kirándulások a környéken #2.
ByGrafUrNem gondoltam volna, hogy a karácsonyi időszakban is ennyire el leszek havazva, ám mégis így lett. Öt helyszín, rengeteg program, és rég nem látott barát, valamint mégtöbb családi fotó és utómunka. Mindenből jutott egy nagy kanállal a Karácsonyi Menübe. Viszont itt az új év, és még mindig bőven van lemaradás a 2012-es képválogatásokban, így jöjjön…