Kreatív fotózás Pannonhalmától Csornáig – Klári és Gergő

GrafUr !Esküvő- & Jegyesfotók, Életkép, Portré Leave a Comment

Az előző jegyesfotós bejegyzés nyomán itt érkeznek most a fotók az elmúlt nyár egyik legizgalmasabb esküvői fotózásáról, ahol Győr környékét bejárva több helyszínen és készítettünk képeket az esküvői kreatív fotózás keretében. Bár Klárival és Gergővel sokat egyeztettünk a fotózás időtartamáról és időpontjáról, sajnos ahogy lenni szokott, a déli erős napot most sem tudtuk elkerülni, és július elején az időjárás is alaposan befűtött nekünk. Nehezítő tényező így volt bőven, de szerencsére igen jó volt a csapat: Gergőék hősiesen tűrték az olykor rájuk tűző napot, bírták a hőséget a ruhákban, a fotós segédem (avagy a feleségem 🙂 ) pedig, mindent megtett, hogy az ifjú pár jól bírja a kreatív fotózást. Azaz amikor éppen nem készült kép, akkor a derítő lappal tartott árnyékban hűsölhettek, a menyasszonynak és vőlegénynek bekészített hűtött vízzel pedig felfrissülhettek, amíg én éppen objektívet cseréltem – persze szívószállal, nehogy a smink bánja a frissülést -, de persze mind amellett, hogy a fotók apró részleteire (haj, ruha, smink) és a fényekre, derítésekre figyelt.

Ez utóbbi a déli erős tűző napnál rendesen feladta a leckét, a fényárra így nem derítő vakukkal vagy fényvisszaveréssel reagáltunk, hanem próbáltunk inkább áteresztő derítő lapokkal kicsit mérsékelni és szétszórni a nap éles fényét. Persze ettől még a hunyorgás ellen nehéz volt bármit is tenni, hiszen még én is hunyorogtam a fényképezőgép mögött, nem hogy Klári és Gergő a fényképezőgép előtt. Egy biztos: Aki csak teheti, próbálja meg a kreatív fotózást a déli naptól a lehető legtávolabbra beidőzíteni esküvője forgatókönyvébe; a legjobb egy egész nappal előtte! Bár tudom jól, hogy ez a legnehezebb kérés, mégis a kreatív fotózás az esküvő előtti napokban óriási lehetőségeket ad a fényviszonyok ideálissá tételéhez. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor mint mindig: megoldjuk! 🙂 Ahogy Klári és Gergő kreatív fotózásán is tettük.












Szólj hozzá! Írj egy kommentet!