Egy futóverseny képei

GrafUr Esemény & Rendezvény, Riport Leave a Comment

A hosszas csendnek kivételesen nem technikai probléma oka (mint a másik, freeblog motoros blogomnál), hanem egy minden eddiginél alaposabb elhavazás; perc alapon beosztott szabadidővel és hétvégékkel. Volt itt az elmúlt időszakban fotós munka is dögivel, és számtalan olyan esemény, amiket kiválóan tudtam fotózni.

Ilyen volt a mostani válogatásban érintett győri (táj-) futóverseny alkalma is, ami már jó régen, április közepén, már/még jó időben volt. Ez az úgynevezett VI. Elektromos Kupa tájfutóverseny volt, amit a Széchenyi Egyetem területén tartottak. Jó alkalom volt ez a 70-300-as teleobjektívvel arcikefejezések és pillanatok vadászásának gyakorlására, amiből itt aztán nem volt hiány. Próbáltam kifejezetten ennek a sportnak a jellegzetes pillanatait megörökíteni: térkép értelmezés, tájékozódódás, elindulás, futás, megérkezés és “dugókázás” (checkpoint elérés). Meglehetősen mozgalmas ez így, ezért mindent bele kellett adni, hogy kellően gyors legyen a reakcióidőm, és a technika sajátosságai (lassú fókusz) se hátráltassanak a jó fotók elkészítésében. Némi gyakorlás után viszont sikerült megtalálni az összhangot, és lőni pár talán ide is érdemes fotót. Ezekkel szeretném most a csendet megtörni:


  


  




A futóverseny összes fotója ITT megtekinthető.

Szólj hozzá! Írj egy kommentet!