Stúdiózás otthon

GrafUr Glamour, Portré, TFCD, Stúdió, Glamour & Portfolio képek Leave a Comment

Lassan, de biztosan kezdi utolérni magát a blog, azaz kezdenek elfogyni a feldolgozatlan, vagy éppen már utómunkázott, de még nem kiválogatott képek. Sajnos ez nem azt jelenti, hogy időben a jelenkornál tartana már a blog, mert most is egy hónappal ezelőtti albumból fogok válogatni, hanem inkább azt jelenti, hogy a rossz időnek is köszönhetően nem sok lehetőség volt fotózásra. Így ha kint nem is, bent a lakásban fotóztunk, méghozzá összerakva a felszerelést, gyakorlatoztunk egy kicsit stúdió fotókkal.

A rövid, alig 1-1,5 órás fotózás alkalmával egy általános megvilágítást, a kagylóvilágítást, és az ezzel adódó lehetőségeket gyakoroltuk, utána pedig egy enyhén ellenfényes, éles/drámai glamour megvilágítással lőttünk éppen csak pár képet. Mindezt munka után, adott esetben telefonos ügyintézés közepette, így készült telefonálás közbeni fotó is, na meg munka után a sminkkel és a hajjal sem sokat törődtünk, a cél egy kis gyakorlás, és a fényekkel való móka volt, pár közeli portré keretében.

       

Ja igen, a képeken használt virágcsokor papír alapú, hajtogatott virágokból áll, amihez szívesen megadom a kontaktot, ha szeretne valaki hasonlót! 🙂
Egyelőre ennyi, innen folytatjuk!

Szólj hozzá! Írj egy kommentet!