Ősfenyves a Bakonyban

GrafUr Hobbi, Utazás & szórakozás, Portré, Táj Leave a Comment

Március elején, még a tavaszi tél előtt, valóban jó időben kirándultunk egy jót ismét a Bakonyban, az előző kirándulásunk helyszínének tőszomszédságában, a Fenyőfői Ősfenyvesben.

A Cuha patak völgyétől pár kilométerre lévő fenyves tökéletes kirándulóhely ugyanonnan indulva: Vinyéről. Lassan mondhatjuk, hogy ott már bejáratott helyünk van, ahol letesszük az autót, és ahol visszafele jövet iszunk egy kapucsínót vagy egy forraltbort. Onnan indultunk most is, és ezúttal egy 13-14 kilométeres séta keretében elmentünk egészen Fenyőfőig, majd Bakonyszentlászló irányában kereszteztük az Ősfenyvest, és bolyongtunk vissza Vinyére.

Az az igazság, hogy a turistajelzéseket a portréfotók készítése közepette valahol sikeresen elhagytuk, így nem turistaösvényeken, hanem az út mentén haladtunk egy darabig, amivel így akkora kitérőt sikerült tennünk, hogy a megfelelő útra rátalálva már nem tudtuk végigjárni a tervezett útvonalat sötétedés (és a hideg) előtt.

Fotókból is kivételesen kevés készült, mert félúton felébredt a náthám, és nehezítette a fotózást, ami leginkább portréfotók készítését jelentette most Abból a kevésből érkezzen most itt egy válogatás:




 



Túra utáni kádban csobbanás.. 🙂

Szólj hozzá! Írj egy kommentet!