Színesen kívánok…

GrafUr Csendélet, Technika & Iromány Leave a Comment

Az előző postban lévő fotó után, ha már ott voltak a virágok, készítettem róluk is egy képet. Akkor az járt a fejemben, hogy Anyák napjára is jó lesz, azóta viszont jobbat tudok: Boldog 60. születésnapot Édesanyám!

Feketén és fehéren?

GrafUr Csendélet, Hobbi, Utazás & szórakozás Leave a Comment

…Nem minden jó… A szombati suli utáni hazafelé sétával ezt a fotót indultam elkészíteni, aminek a vége az előző postban látható CriticalMass fotózás lett.. 🙂Ez a fotó is témakeresőre ötletelés során fogalmazódott meg, melynek témája “fekete-fehér” volt. Eredetileg ez téma helyett kritérium lett volna (színtelen képek), ám én inkább témaként közelítettem. Nem minden jó fekete-fehérben

Feketén-fehéren: Critical Mass

GrafUr Esemény & Rendezvény, Fekete-Fehér, Riport 2 Comments

Szombati suliból hazafelé jövet, a jó időt látva, úgy döntöttem sétálok (Móricz-Keleti séta), már csak azért is, hogy elkészítsek pár témakeresős pályázatra szánt fotót. Így történt, hogy kissé felkészületlenül (nem teljesen töltött akksikkal, vaku nélkül) csöppentem bele a Critical Mass biciklis felvonulásba. Épp az Erzsébet hídon voltunk Dávid osztálytársammal, amikor elkezdték lezárni az utat, így aztán egyértelművé kezdett válni, hogy …

Portrék

GrafUr Életkép, Portré, TFCD, Stúdió, Glamour & Portfolio képek Leave a Comment

Jó ideje érik már, hogy kikerüljön pár fotó a blogra, de valahogy csak nem fogalmazódott meg bennem a megfelelő “alkalom”. A Szinapszis Szakképző iskola Alkalmazott Fotográfus osztályában készített fotóimból következik most pár darab, amik között van, ami inkább életkép, mintsem portré, de így is épp elég nehéz volt most valamiért a megfelelő cím és kategória kiválasztása… Talán ezért is kellett …