Kívánságlista update

GrafUr Technika & Iromány 1 Comment

Az előző “Optikára gyűjtök” felirat alatti kívánságlista egyre inkább elavulni látszik, a benne foglaltak egy részének megvalósulása miatt, és amiatt, hogy egyre újabb és újabb igények léptek fel.. Ennek apropóján frissítem most már ezt egy teljesen új bejegyzéssel, így frissen karácsony után. 😉

Ha a bejegyzésben foglaltakhoz bárkinek lenne olcsó forrása, vagy jó beszerzési/alternatív ötlete, akkor ne habozzon megosztani velem! 🙂

Klikk az “Elolvasom”-ra, ha érdekel!

 

Az első és legfontosabb továbbra is változatlan az előzőekben foglaltakhoz képest. Sőt, ennél fontosabb még sose volt, Bruti csak kopik és kopik, egyre sürgősebbé téve az utánpótlást. Immáron több, mint 18 ezer fotót lőttem vele, és elméletileg 9 ezer körül volt, amikor megvásároltam, így szegénykének már nincs sok hátra…

Arról persze nem is beszélve, hogy az én kis Brutim 2003-as kiadású modell, az elsőgenerációs digitális tükörreflexes gépek egyike, ami sok hátrányt foglal magában. A kis felbontás (6 megapixel) mellett gondot okoz a lassúsága (mind bekapcsolásnál, mind képmentésnél), de a képérzékelő érzékenységével se teljesen vagyok kibékülve, az egyre sokadosó kiégett (így mindig világos/piros/kék/zöld pontként zavaró) pixelről nem is beszélve…

Lehetséges befutók:
0. Canon EOS 40D (kifutott darab, de keveset használt 120 000 Ft környékén elérhető)
1. Canon EOS 50D (220 000 Ft)
1+1. Canon EOS 350D (Ha nagyon nem bírnék várni a cserével, amíg összejön a pénz, akkor ebből a típusból egy  jó állapotú használt jöhet is  40-50 ezer Ft-ért)

UPDATE:
Hát, ez gyors volt…. Éppen csak ma hajnalban raktam ki ezt a posztot, és úgy fest, az első a kívánság listán teljesült: GÉPVÁZ! 🙂
Nem tudtam ma ellenállni ennek a Canon EOS 350D árverésnek: http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=1364127539
Sérült a kicsike, de szerencsére csak a memóriakártyánál. Így talán jogosan lehet feltételezni, hogy minden más része kiváló (7800 expó!!!). Így az akció két részletben történik: egy hibás gép vásárlás, és most utána egy javíttatás. 🙂 Ehhez ha valakinek vannak jó szerelő tippjei, az ne fogja vissza magát! 🙂

A másik továbbra is egy igazán nagy látószögű objektív beszerzése. Szeretném kipróbálni milyen is egy 18 mm fókusztávolság alatti objektívvel fotózni. Mindigis tetszettek a különleges, nagy látószöggel készült fotók, ezért jó lenne egy olyan optika beszerzése, ami tud 10 mm környéki fókusztávolságot.

1. Samyang 8 mm f3,5 (legjobb ár/érték arány – ebayről 70 000 Ft)
2. Sigma EX10-20 F4,5-5,6 DC HSM (130 000 Ft)
3. Tokina AF12-24 F/4 AT-X124 (150 000 Ft)

Előzőek beszerzése után a cél a minőség javítása, azaz a jelenlegi nem túl jó rajzolatú és fényerejű 18-200-as optika lecserélése. L-es optikákra úgysem lesz pénzem, de talán a tartomány külön optikákra szét tagolására (nagyobb fényerő és jobb rajzolat reményében), és esetleg pár fix objektív beszerzésére még lesz… Erre viszont még terveim sincsenek, az ötleteket viszont örömmel fogadom! 🙂

 

No, hát egyelőre ennyi az aktuális kívánságlista, nade ez éppen több a soknál, hiszen ez is óriási mennyiségű pénzmagot igényel, így marad csak álom. Nade merni kell nagyot álmodni, nemde?!
Ezek után jöjjön az előző hasonló témájú bejegyzés második felének idézése:
Ha valaki a blogomat nézegetve, a fotóimat látva úgy érezné, hogy a fenti nagy álom megvalósításában segédkezne, akkor annak szolgál itt az alábbi írás:

Banki átutaláshoz szükséges adatok (mégiscsak ez a legegyszerűbb, legjobb):

Természetesen abban az esetben, ha nem akar valaki banki átutalással bajlódni, erre itt ez a PayPal-os adományozási lehetőség. Ehhez már egyszer megírtam egy kis okosságot, így bemásolom ide is, hátha valakinek jól jön még:

Klikk erre a gombra a PayPal weboldalára ugráshoz!

Talán a PayPalt egy mai kor internetezőjének fölösleges bemutatni. De azért röviden, a Wikipédiából idézve: “A PayPal egy készpénzmentes pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi intézet, mely az elektronikus kereskedelemre szakosodott. Ez a név szinonímaként használatos az intézet által kínált internetes fizetési módozattal is.” Az én szavaimmal: a PayPal egy nemzetközileg nagyon elfogadott, Amerikában rendkívül népszerű rendszer, amely azért jött létre, hogy megkönnyítse az internetes vásárlást. Könnyedén vásárolhatunk  / utalhatunk pénzt akár amerikai félnek is (tapasztalat), rendkívül gyors, és az alternatívákhoz képest olcsó rendszer! Nem kell félni tőle, ugyanis az adatok mindig-mindenhol https, azaz biztonságos módban közlekednek, erről a böngésző címsorában, vagy pedig lent, az állapotsorban bizonyosodhatunk meg.

Itt az adományozához nem kell semmit sem létrehozni, lényegében csak egy kártyás vásárlásként történik az egész. A fenti gombra klikkelve egy új ablakban megnyílik egy biztonságos (https) kapcsolat, ahol elsőként meg kell adni az adni kívánt pénzösszeget, forintban. Miután ez megtörtént, rá kell klikkelni az “Update Totals” gombra, ezzel a rendszerbe küldve az adatot. Ez után jön a java, azaz a bankkártya adatainak megadása.
Ez ugyanolyan, mint az interneten vásárlás. Nem kell félni tőle, még az OTP-s kártyás vásárlásos oldalnál is biztonságosabb (amint például a mav-start.hu is használ), csak nekünk, magyaroknak ilyen idegen még ez a PayPal.

No, a lényeg, hogy elsősorban megadjuk az országot (Country), ami ugye “Hungary” (ez után várni kell egy kicsit, míg az oldal újratöltődik!!), majd meg kell adni a vezeték és a keresztnevet. Ezt, amikor kipróbáltam nem fontos pontosan megadni, elég valamit beírni. 
Ez után a bankkártyánk elején látható 4×4 számjegyet kell beírni, majd az alatta lévő “Expiration Date” mezőbe a bankkártya lejárati idejét hónap/év formátumban, mellette pedig a bankkártya hátoldalán található 3 számjegyet.

Ez alatti adatokat nem igazán értem, hogy miért kéri a Paypal, de kötelező kitölteni. Meg kell adni a címet (Billing Adress Line1), a várost (City), a postai irányítószámot, a telefonszámot, és az emailcímet is, de a rendszer az összes mezőbe elfogadja a hülyeséget is, tehát egyáltalán nem fontos adatok! Mindenki azt ír be, amit akar. Amikor megérkezik hozzám a pénz, akkor ezen adatokból én a nevet, és az emailcímet látom, a többi nem jelenik meg sehol sem.

Egy példa a kitöltéshez:

Ezt követően amint ráklikkelünk a “Review Donation and Continue” gombra, már érkezik is az SMS a telefonunkra a kártyás vásárlásról, és rögvest meg is érkezik a pénz hozzám, a PayPal-os számlára. Sajnos a rendszer itt is felszámít utalási költségeket, amit az átutalt pénzösszegből von le. Pontos értékeket nem tudok, de ha jól emlékszek, pénzösszeg függő a levonás mértéke. Így, amikor kipróbáltam, és 100 Ft-ot utaltam magamnak, konkrétan 0 Ft érkezett meg, ugyanis alacsony összegeknél fix 100 Ft-ot von le a paypal az utalásért…

Klikk erre a gombra a PayPal weboldalára ugráshoz!


Nos, hát köszönet annak, aki végigolvasta ezt a sok zagyvaságot, annak meg méginkább, aki esetleg segít hozzájutni a fenti kívánságlista egyes darabjaihoz, amikkel talán emelhetem majd ezen blogom színvonalát, elmélyítve fotós ismereteimet.

Comments 1

  1. grafur

    UPDATE:

    Hát, ez gyors volt…. Éppen csak ma hajnalban raktam ki ezt a posztot, és úgy fest, az első a kívánság listán teljesült: GÉPVÁZ! 🙂
    Nem tudtam ma ellenállni ennek a Canon EOS 350D árverésnek: http://www.vatera.hu/item/view/index.php?cod=1364127539
    Sérült a kicsike, de szerencsére csak a memóriakártyánál. Így talán jogosan lehet feltételezni, hogy minden más része kiváló (7800 expó!!!). Így az akció két részletben történik: egy hibás gép vásárlás, és most utána egy javíttatás. 🙂 Ehhez ha valakinek vannak jó szerelő tippjei, az ne fogja vissza magát! 🙂

    Ő lesz KisBruti! 😉

Szólj hozzá! Írj egy kommentet!